Az OSZK igazgatója, Szirmai László szerint 1975 és ’80 között 700 zenés vendéglátóhely működött. A hivatásos muzsikusok száma elérte az 1700-at. A legjobb helyek voltak: a Vígmatróz, a Hajnal bár, a Béke-kupola, a Marika étterem, a Búsuló Juhász. Város rendezéséből e helyek közelében a jobb szállodák épültek, ahol minimum egy zenész játszott.Mindenhol szólt a zene: Rákoscsabán, Kispesten, Lőrincen, Csepelen – két olyan lokál volt,ahol a legnépszerűbb bárzenész, Ökrös Ottó is játszott.
Ő már 35 éve van a szakmában. „A bárok a hetvenes években, de még a nyolcvanas évek első felében is tele voltak” –emlékezett Ökrös. De bárzenészként kezdte Szakcsi-Lakatos Béla, Garay Attila is.A bárzenészeknek zeneiskolába kellett járniuk, majd a vizsgára 250 zeneszámot kellett tudniuk. A felkészültségétől függően A, B vagy C kategóriájú működési engedélyt kaptak.Budapesten C kategóriával nem lehetett legálisan fellépni. A bárokban délután négykor kezdődött a zene. Szerződés szerint hat óra játékot engedélyeztek a zenészeknek, akik helyről-helyre járva négytől egészen hajnali hatig zenéltek. A munkára jelentkezőket a vendéglátó-ipari vállalatoknak közvetítette ki az OSZK. A bárzenélés hosszú távra szóló, fix megélhetést nyújtott. Legalábbis akkor még úgy tűnt. 1980-as évek második felére a rendszerváltozás,majd a privatizáció miatt, nem kellettek a bárzenészek, hiszen a régi helyek egy része egyszerűen eltűnt és bankként vagy biztosítóként folytatta tovább tevékenységét.
„Ma Budapesten másfél tucat olyan hely van, ahol zongora szól. A bárzene lassan ki fog halni” – mondta Ökrös Ottó.
